Brüsszelben jártak a nyertesek

Nyomtatás

A legtöbb energiamegtakarítás kategória első helyezett épületéből, a Pázmándi Polgármesteri Hivatalból ketten, a legjobb kampány és legjobb energiamegtakarítási akcióterv kategóriák nyertes épületeiből, azaz a Miskolci Polgármesteri Hivatal Városház téri és Petőfi utcai épületéből pedig egy-egy dolgozó utazhatott Brüsszelbe, hogy részt vegyen a Spórolunk@kiloWattal kampány nemzetközi zárórendezvényén.

Br group 2Magára az ünnepélyes zárásra június 20-án délután került sor, de a programok egy közös vacsorával már előző este elkezdődtek. A rendezvény napján pedig délelőtt a Brüsszeli Környezetvédelmi és Energia Ügynökség adminisztrációs központjába, a "BEL" épületbe látogattak el a nyolc ország legeredményesebb Munkahelyi EnergiaKözösségeinek képviselői. A létesítmény Európa egyik legnagyobb passzív épülete, aminek működéséről tudhattak meg így többet az odalátogatók. A délelőtti programot játékos ismerkedés és közös műhelymunka is színesítette.

Br P1200699Br P1200693

Br workshop

 

 

 

 

 

 

 

 

Az elismerő oklevelek átadására pedig Svédország EU-s Állandó Képviseletének Rezidenciáján került sor. A nemzetközi összesítésben a pázmándi épület  hetedik helyen végzett, a Spórolunk@kiloWattal versenybe benevezett mintegy 176 épület közül pedig a belga Zemsti Városháza lett a legelső, 25 %-os energiamegtakarítást elérve. Az okleveleket Vincent Berrutto, a Kkv-ügyi Végrehajtó Ügynökség (EASME) Energia Osztályának vezetője adta át.

 Br 34723770774 2Br P1200828Br Hungary

 

 

 

 

 

 

 

 Képek: GreenDependent Intézet, (c) Arbeid & Milieu