Üdvözöljük a Spórolunk@kiloWattal program honlapján!

Nemzetközi kitekintés - Németország, Berlin: Energiatakarékossági buli a bíróságon

Több mint százan vettek részt a Tempelhof-Kreuzberg kerületi bíróság energiatakarékossági összejövetelén, ahol a jó társaság mellé finom ételek és érdekes kiállítások járultak.

2016. július 8-án a kerületi bíróság – mint a versenyben résztvevő épület – EnergiaKözössége meghívta minden dolgozóját egy a belső udvarban tartott Spórolunk@kiloWattal összejövetelre, amit “Energiával töltekezni, energiát spórolni” névre kereszteltek. A nyitóbeszédet a bíróság vezetője, Dr. Christian Kunz tartotta, aki kihangsúlyozta az elkötelezett dolgozók fontos szerepét a munkahelyi energiatakarékossági törekvések sikeres megvalósításában. Az ínycsiklandozó barbecue és házi készítésű ételek elfogyasztása után a résztvevők információs standokon tájékozódhattak az energiatakarékos és környezetbarát életmódról.

Ezen kívül volt olyan stand is, ami – a Föld Barátai szervezet jóvoltából – egy “hulladékbiciklin” keresztül mutatta be, hogyan lehet a legeredményesebben újrahasznosítani, valamint az elektromos bicikli kipróbálására is adódott lehetőség. A “Tanúk vagyunk mindannyian” utazó kiállítást is meg lehetett tekinteni, amely 30 képben mutatta be a klímaváltozás hatásait Afrikában, Dél-Amerikában, Ázsiában és Európában.

Egy kézműves sarok állt a kisebbek rendelkezésére, ahol kiélhették kreativitásukat. Egy pillangónak vagy zsiráfnak öltözött hőmérő ugyanis nemcsak az ideális benti hőmérsékletet garantálja, hanem még jól is mutat!

Végül, de nem utolsósorban pedig az energia-kvíz nyertesét kihirdették, aki energiatakarékos eszközöket kapott jutalmul.

A Spórolunk@kiloWattal verseny keretében a Tempelhof-Kreuzberg kerületi bíróság EnergiaKözössége egy igazán informatív és élvezetes összejövetelt szervezett, amit ér utánozni ;-)

Photo DE 2 kicsi

 

Írta: B.&S.U. mbH; Fordította: GreenDependent Intézet

FIGYELEM! Ez a weboldal cookie-kat és hasonló technológiákat használ.

Ha nem változtatja meg böngészője beállításait, hozzájárul ehhez.

Megértettem