Nemzetközi kitekintés – Lettország: Mi az akadálya, hogy munkahelyén energiát takarítson meg?

Nyomtatás

Meglátogattunk minden résztvevő önkormányzatot mielőtt elkezdődött a verseny annak érdekében, hogy felhívjuk a figyelmet és hasznos tudást adjunk át az EnergiaKözösségeknek a munkahelyi energiamegtakarítással kapcsolatban. A cél az volt, hogy olyan módszereket azonosítsanak be a résztvevők, amelyekkel hatékonyan be lehet vonni a dolgozókat az energiamegtakarításba.

Ehhez először is csoportosan kellett elgondolkodni azon, hogy az energiamegtakarításnak, illetve egyáltalán a dolgozók bevonásának milyen akadályai lehetnek. Miután a leltár elkészült, minden csoport továbbgondolta, hogy hogyan lehetne a felismert akadályokat leküzdeni. Ezekből a csoportok kiválasztották a három szerintük legjobb ötletet és előadták a többieknek, amit újabb szavazás követett, így választva ki a mindenki által legjobbnak ítélt módszerek körét.

Photo LV 2 kicsi

Az alábbi listából kitűnik, hogy a technikai és pénzügyi akadályoknál is nagyobb arányban hoztak szóba a résztvevők viselkedésből fakadó nehézségeket, ezen belül is különösen sokszor említették a feledékenységet és az érdektelenséget, mint jelentős problémákat.

Viselkedéshez kapcsolható akadályok: feledékenység (8), motiváció (6), vonakodás és érdektelenség (5), idő hiánya (5), nem szeretnék fizetni érte (5), energiahatékonysági intézkedésekkel kapcsolatos információ hiánya (5), nem tudom, mennyi az épület fogyasztása és mik a fő fogyasztók (4), régi berögződések (3), túl sok munka (3)

Technikai jellegű akadályok: a világításhoz nincsenek külön kapcsolók szobarészenként (5), nincs asztali lámpa (4), árnyékos a szoba (3), elavult berendezések (3), senki nem állította be a számítógépeken az energiatakarékossági lehetőségeket (2), nehéz vagy lehetetlen elérni a csatlakozódugaszt (2)

Pénzügyi jellegű akadályok: kiadásbeli megkötések, úgymint a legolcsóbb anyag/termék beszerzésének kötelezettsége (2)

Ezek alapján a következő megoldási javaslatok születtek:

A szélesebb körű információátadás érdekében szükséges lenne:

              A dolgozók motiválásához szükséges lenne:

Nos, Önt mi tartja vissza, hogy energiát takarítson meg, és mi ösztönözné, hogy megváltoztassa régi, berögzött szokásait a munkahelyén?

 

Írta: EKODOMA; Fordította: GreenDependent Intézet